Rólunk

SHARYAM ÉS A SHARYAM DANCE UNIVERSE

A nevem Tóth Tímea, művésznevem Sharyam. E művésznév – más hastáncos művésznevekkel ellentétben – közvetlenül nem hordoz jelentést, mivel a saját fantáziám szüleménye, éppen ezért teljesen a magaménak érzem. Hangzásvilága számomra a hastánc misztikus hangulatát tükrözi.

A MÚLT

A zene egész eddigi életemet végigkísérte. Hat évesen leültem a zongora elé és több, mint 16 évig fel sem álltam onnan. Egyik hangverseny követte a másikat, de végül mégis úgy döntöttem, nem ezt választom életcélomnak. Tizenhárom évesen ismerkedtem meg először a tánccal, ekkor kezdtem latin-amerikai és standard táncokat tanulni majd később versenyezni (Klubok: New York Táncegyesület, Feeling Táncsport Egyesület).

ORIENTÁLIS TÁNC, FEJLŐDÉS

Az orientális tánc 2001-ben lépett az életembe egy középkori étteremben táncoló hastáncos személyében. Egyből a stílus rabja lettem, így az éttermi látogatásomat követő héten már én is lelkesen tanultam a hastánc alapjait első tanáromnál, Vrábel Ilona 'Salwa'-nál, akinek nagyon sokat köszönhetek és több éven keresztül fantasztikus mesterem volt.

Rajta kívül még sok neves magyar oktatónál tanultam, valakinél hosszabb időt töltöttem el, valakihez csak 1-1 workshopra látogattam el: Sefirah, Amira, Nieto Mercedes, Shaba.

Később világhírű mestertanároknál fejlesztettem tovább tudásom külföldön:

  • Jillina, Yasmina Ramzy;
  • Anglia: Sonia, Issam Houshan, Petite Jamilla, Ansuya, Sharon Kihara, Kami Liddle, Moria Chappell;
  • Svájc: Sadie;
  • Prága: Yousry Sharif, Aida Nour, Rachel Brice.

HYBRID (Fúziós hastánc)

Eleinte kizárólag a klasszikus hastánc töltötte ki a mindennapjaimat, de 2008-ban már elfordultam más irányzatok felé is, így a fúziós hastánc (hybrid) igen nagy részét tölti ki a táncomnak és tanításomnak egyaránt. A Jazztánctól a modern táncig, a Brazil Sambán keresztül a Hip-Hop-ig és egyéb igen elvetemült táncstílusokig képeztem és képzem magam a mai napig nagy nevű oktatóknál. Feszegetem a határokat, ahol csak tudom, így egy nagyon nyitott szemléletű iskolát építettem tovább.

2010-ben megalapítottam a Hybrid projektet, azon belül a Hybridoriumot. Az új projekt-terv részeként partneremnek hívtam Mészáros Gergő Hip-Hop oktatót, amiből az első sikert követően meg is alakult a The Hybrid (2011-2016).

STÍLUS-ÚJÍTÁS

A Hybridoriumon belül különböző stílusok keveréseként új, különleges összeállításokkal próbálkozom, lehetőség szerint olyanokkal, amelyekkel még sosem találkoztam itthon vagy külföldön. A WAACK-O-DRUM egy egyedülálló stílust képviselt a megjelenése idején, azóta több ízben használom az iskolámon és workshopjaimon belül ezt az újításomat. Produkcióimban különleges eszközök is megjelennek és ezt amikor tehetem, csoportszintre is kiterjesztem. Az iskolának külön eszközfejlesztő csapata van 3 csodálatos,  hatalmas tudással és kreativitással rendelkező mérnök személyében.

VÉGZETTSÉGEK, TANÍTÁS

Táncos / Sport végzettségeim:

  • 2005. Orientális tánc szakvizsga
  • 2010. Sportoktatói végzettség
  • 2011. Zumba oktatói képesítés

Már a kezdetektől fogva lehetőségem volt különböző rendezvényeken való fellépésre. A több éves gyakorlat megszerzése után mindenképpen fontosnak éreztem, hogy a megszerzett tudásomat tovább adhassam a hastáncot tanulni vágyóknak. Ennek jegyében először magánórákat tartottam, majd később elindítottam rendszeres, csoportos hastáncóráimat.

Táncóráimon törekszem a jó hangulat megteremtésére és az alapok tökéletes elsajátítására helyezni a hangsúlyt. A csoport tanulási tempóját figyelembe véve haladok az órákon, de amennyire tudom, hajtom a társaságot, hogy minél többet kihozzak belőlük, így sosem unatkozunk:). Minden egyes tanítványomnak egyforma figyelmet szentelek, aprólékosan kielemezve mozdulatainak hibáit és pontos – személyre szabott – útmutatásokat adok a hibák kijavítására.

Kortól és alkattól  függetlenül mindenki elsajátíthatja ezt a művészi önkifejezési formát, a saját korához és testalkatához illeszkedő harmonikus stílusban. A hastánc segít abban, hogy kialakuljon a TESTTUDATod, fejlődjön a KOORDINÁCIÓs képességed, a TARTÁShibáidat korrigálja és alakítja a tested. Mindezek pedig ahhoz járulnak hozzá, hogy az ÖNBIZALMAD is a helyére kerüljön.

Amennyiben Te is meg szeretnéd tanulni ezt az ősi, lenyűgöző táncot, jelentkezz bátran a számodra megfelelő csoportba! Az iskolába való jelentkezésed előtt jelzem, hogy mindenféle stílussal találkozhatsz a képzés során, nem csak klasszikus hastánccal foglalkozunk.

Iskolámban hobbi- illetve versenycsoport is működik, így lehetőséged van magas szinten elsajátítani a hastáncot, amennyiben komolyabban szeretnél vele foglalkozni.

Várok mindenkit nagy szeretettel az óráimon!