Egy kis szeptemberi szösszenet

Táncosaimnak, iskolám tanítványainak, kezdőimnek szeretettel ajánlom:

Érkezett tegnap hozzám egy levél, amelyben egy negatív élményekkel induló kezdő hastáncos jelentkezett hozzám. Aggodalmát fejezte ki a saját „bénasága” és lassú tanulása miatt és bizonytalan volt, hogy megpróbálja-e újra, ezúttal egy másik iskolában, nálam. Mivel tudom, sokunkban megvan ez az érzés, hogy nem vagyunk és lehetünk elég jók, kevesebbek vagyunk, mint mások, ezért néhány gondolatot szeretnék megosztani új és jelenleg is nálam tanuló táncosaimmal.

Amikor elkezdesz táncolni, egy valamit sose hagyj otthon. És ez az elhatározás, ami afelé visz téged, hogy elkezdj fejlődni, elérd azt a célt, amit kitűztél magad elé, amivel jobbnak, többnek érzed magad. Kevés embernek adatik meg, hogy már 1-2 hónap után viszontlássa a tükörben azt, amiért jött. Ezek az emberek vagy iszonyú tehetségesek, vagy fantasztikus egóval rendelkeznek. Habár keményen hangzik és elnézést az őszinteségemért: az esetek többségében a második a jellemzőbb.

A fejlődésedhez szükséged van az egészséges önkritikára, amit soha ne szégyellj! Légy te profi táncos vagy akár egy lelkes kezdő, mindig látnod kell, merrefelé tartasz, jó irányt választottál vagy a saját magad ellensége lettél idő közben. A túlzott egóval szemben azonban ott van a másik véglet, amely ugyanolyan káros lehet számodra. Ha semmivel sem vagy soha megelégedve, ha folyamatosan csak azt mondogatod magadnak: „de béna vagyok”, „sosem fogom megtanulni”, „ez nekem nem megy” és még sorolhatnám a szokásos önsanyargató állításokat, ezzel nem vagy előrébb.

Válassz egy arany középutat, még ha ez a legnehezebb is. Ne add fel, ha nem megy elsőre és ne szállj el, ha minden mozdulatot megcsinálsz azonnal.

Nincs írott szabály. Mások vagyunk. Valaki 1 éven keresztül küzd, mire rááll szellemileg és fizikailag is arra, hogy ellazítsa az izmait. Ennek nyomós oka lehet akár egy introvertált személyiség, szorongás, zárkózottság, amelyből nagyon nehéz kitörni, de nem lehetetlen. Vagy egyszerűen csak nem találkoztál még olyan mozgásformával, ahol ezeket az izmokat használtad volna. Valaki nyitottabb személyiség, ez a táncban is megnyilvánulhat, bátrabban mozdul, könnyebbé válhat számára a tanulás. Ők volnának a „szerencsések”? Bizonyos szempontból nyilván, de ettől még a munka nehéz része őket is megvárja.

Ha annak ellenére, hogy még mindig szeretnéd megtanulni az általad választott táncot, mégis feladod, azt csak egy újabb kudarcként fogod megélni, esélyt sem adsz arra, hogy magadnak bizonyíts. Sajnos ma már az a tapasztalat, hogy bármilyen rögös utat kell bejárni, szeretjük feladni, otthagyni az egészet. Nem dolgozunk érte, a küzdelmet is inkább csak a filmekből ismerjük (mély tiszteletem a kivételnek).

Habár csak egy hobbiról beszélünk, de nem is a témája a lényeges, sokkal inkább elvi kérdés ez.

Rengeteg típusú és érzelmű hölggyel dolgoztam már együtt a 14 év során. Több száz embert ismertem meg személyesen, tapasztaltam mindenfélét. Tanítottam már férfit is, ami megint kicsit más hozzáállást igényelt. A célja mindenkinek más, de egyvalami közös. Várnak egy visszajelzést, ami az önértékelésüket pozitív irányba viszi, megerősíti őket abban, hogy jó, amit csinálnak, akár csak egy pillanatra többnek, különlegesebbnek érezhetik magukat másoknál. Az én célom pedig az, hogy ezt megadjam nekik. Bármilyen furcsa és nem mindenki szereti kimondani, de erre szüksége van a nőnek, szüksége van a férfinak.

Ha a hastáncot választod, egy csodálatos mozgásformát választasz magadnak. De mint az életben semmi, ez a tudás sem fog az öledbe hullani. Sok fokot kell megmásznod azon a szamárlétrán, míg eljutsz arra szintre, ahol azt mondod, na ez már döfi! és el mered hinni, hogy te is megcsináltad. És ez hangsúlyozom, NEM csak a táncról szól.

Minden kezdőnek és haladóbb táncosomnak azt kívánom, tapasztalják meg milyen, amikor kemény munka árán olyan pozitív változásokat vesznek észre magukon, amelyek előre segítik őket az életben. Néha orcára pottyanunk, nem megy minden egyszerűen, akadályok gördülnek elénk, de muszáj felállni és menni tovább. És ne válaszd mindig a könnyebb utat. Feladni nem nagy kunszt, küzdeni sokkal különlegesebb feladat.

Posted in Hírek.

One Comment

  1. Ezt tudom tanúsítani, így van! Én is végigjártam és járom is, mert egy jó tanár mellett, mint Timi, minden könnyebben megy, még ha néha nehéznek tűnik is.

Kérlek, lépj be hogy kommentelhess.